A ma reggeli műsorban adott interjút új könyvéről Dr. Csernus Imre.
"Nem kellenek ahhoz tragédiák, hogy az ember úgy érezze, nincs menekvés abból a helyzetből, amiben éppen benne van. Hogy nem azt az életet éli, amit szeretne. Dr. Csernus Imre legújabb, A kiút című könyvében éppen azt fejti ki, hogy a változtatás kulcsa mindig a saját kezünkben van, mi pedig eldönthetjük, ki akarunk-e jutni a"
Két huszonéves áll a megállóban, nem néznek egymásra, mert a mobiljukon chatelnek – egymással. Aztán mehet egy virtuális csokor és egy csók az éterben, és ha így haladunk, az érintés, az intimitás már csak könyvekből lesz ismerős. A szülők pedig mindezt tehetetlenül nézik. Csernus doktorral erről beszélgettünk.
Psziché: Jót tesz a szerelemnek, hogy megszűnik az intimitás, minden kikerül a blogokra, közösségi oldalalakra?
Csernus Imre: Persze hogy nem tesz jót. Az érzékeinket nem azért kaptuk az anyatermészettől, hogy ne használjuk. Mert mi lesz akkor a tapintásokkal, az ölelésekkel, simogatásokkal? Egyszer olvastam egy tanulmányt arról, hogy egy idősotthon lakóinak az élete minőségében változott meg, amikor az intézmény mellé egy lovardát telepítettek. Gyakran eljártak simogatni az állatokat, majd az otthon vezetősége megengedte, hogy kutyákat, macskákat tartsanak. Az intimitás verbális és nem verbális eszközeinek használata elengedhetetlen a kiegyensúlyozott, mosolygós kapcsolathoz. Ha minden kikerül az internetre, nézhetem a monitort, miközben elképzelem, hogy a párom megsimogat. Aki ezt szeretné: csinálja! Nagy az isten állatkertje, nem?
Psziché: Hogyan változtatja meg a mai huszonévesek párkapcsolati mintáit a technika?
Cs. I.: Hallottam olyan véleményt egy Y generációstól, hogy laptoppal a kezében született, ezért tartja magát Y-nak. Ők az információ gyermekei.
Az információ az ember racionalitását fejleszti, az érzelmi intelligenciáját viszont nem. Érzések vannak, de az illető nem tudja a kulcsszavakat, mondatokat kimondani. A párkapcsolatokat a technika nem befolyásolja így, mert a minták a technikától függetlenül már egész kicsi kortól kezdve beleverődnek a gyermekekbe: a személyiség kétharmada szocializáció függvénye, vagyis a szülőktől kezdik eltanulni a modelleket. Tehát a hazugságokat, önbecsapásokat, játszmákat, háborúkat is, amelyekkel aztán – a technika segítségével – csesztetik egymást. Az Y generációnál e-mailben, chatben történik a szakítás, az állítólagos kapcsolatban fokozódik a személytelenség.
Psziché: Milyen konfliktus származhat abból, ha az egyik fél aktív a közösségi oldalakon, a másik nem?
Cs. I.: Ez annak függvénye, hogy az egyik fél mikor aktív. Akkor, amikor a másik ott van mellette, vagy amikor nincs ott. Mindenki arra használja fel a magánidejét, amire szeretné. Azonban ha a másik ottlétekor a virtuális térben bolyongok ahelyett, hogy őt figyelembe venném, akkor a kezdeti türelmet egy idő után felváltja a frusztráció és az elégedetlenség. Ha a másik fél érzelmileg csiszolt, akkor megkérdezi a virtuális térben lévőt – miközben a laptopjától a mosdó felé tart –, hogy: „Szívem, neked mit jelent az a szó, hogy párkapcsolat? Mit jelent az egymásra figyelés? Mit jelent az, hogy egymással beszélgetni,egymással lenni, egymás szemébe nézni? Mert nincs azzal semmi gond, de akkor szedem a sátorfámat.” Majd a másikra bízza, hogyan reagál belátható időn belül ezekre a kérdésekre. Ha ezt nem teszi meg, akkor jöhet a „szia, vigyázz magadra!”.
Psziché: A virtuális világban megszűnik a magánszféra, ezzel együtt a személyesség is. Vajon a mai fiataloknak lesznek közösen megélt valódi élményeik?
Cs. I.: Szükség van úgynevezett virtuális párkapcsolatokra is, nem? Az is izgalmas. A Skype-on lehet a szoba két sarkában dumcsizni, miközben elhangzik: na, szívem, hogy ízlik a kaja? Olyan szép a virtuális gyertya! Na, nyomjál egy virtuális csókot!
Psziché: Mi történik azzal a huszonévessel, aki kilóg a sorból, és nincs fent a közösségi oldalakon?
Cs. I.: Közösségi oldalakat lehet megfelelően használni, és lehet visszaélni velük. Az önbizalomhiánnyal működő ember kompenzálni fog a közösségi oldalakkal. Ha valaki nincs rajta, akkor kétségtelen, hogy sok információt nem szerez meg, ami csak ezeken az oldalakon van fenn. Tudjuk: a gyógyszer kismértékben orvosság, nagymértékben méreg. Az a huszonéves, aki kilóg a sorból, és megfelelő önbizalommal rendelkezik, nehéz utat választ, mert a fiatalok megszokták, hogy villámgyorsan kommunikálnak. Ezért Y-ok. Ugyanakkor a mértékkel történő használatnál nincs fontosabb. Ha nem megyek fel a Facebookra, bizonyos információkról lemaradok, de ezt vállalom.
Psziché: Milyen tanácsot adna a mai huszonévesek szüleinek? Hogyan viszonyuljanak a gyerekeihez?
Cs. I.: Tény, hogy óriási a szakadék, főként a technikai kütyük vagy a szlenghasználat terén. A legnagyobb probléma mégsem ebből, hanem a rugalmatlanságból származik, hiszen bizonyos szlenget a szülő is megtanulhat. A legfontosabb erény a következetesség, és az, hogy megtanítsam a gyereknek a pozitív és negatív töltetű élmények megélését és azok következményét is. A baj abból származik, hogy a szülők nem feltételezik a gyerekeikről, hogy képesek őket kihasználni.
Az a szülő, aki megfelelő önismerettel bír, lefekteti a megfelelő kereteket, melyeket be is tartat. És persze: melyeket ő is betart. Gondolok itt arra, hogy szavaival és cselekedeteivel egyaránt kihangsúlyozza az élő beszéd fontosságát, a tapintások és ölelések erejét. Vannak olyan szülők is, akik végigrohanják a napjukat, majd hullafáradtan beesnek a lakásba, és fizikálisan ellátják a gyereküket, aki közben a virtuális térben nyomul. Látszatra minden rendben, mindenki bevonul a szobájába bámulni a dobozt. Na de ők miért hívják magukat családnak?
Mi a tanácsom? Az első lépés: segíts magadon, és az isten is megsegít! Vagyis a gyermek konfliktusait akkor értem meg, ha önmagam konfliktusaival és érzéseivel tisztában vagyok. Ezt hívják önismeretnek.
Forrás: nlcafe.hu
A változtatás első három fázisa - a kimondás, az elfogadás és a befogadás - valójában az élet összes területére kisugárzik, mert a kihívásainkat csak így tudjuk jól megoldani. Lehet mindehhez ösztönösen is hozzáállni, de mindebből hiányozni fog a tudatosság.
Körmend ugyan kis város, ennek ellenére sokan voltak kíváncsiak Dr. Csernus Imre előadására.
Az előadó, szokásához híven, már az első percekben remek hangulatot keltett. Az alábbi linken egy 15 perces videó látható az előadásról.
Dr. Csernus az új könyvében arra keresi a választ, hogyan találhatjuk meg a saját poklunkból kivezető utat, és hogyan álljunk talpra. A kiút címmel hamarosan megjelenő kötetben arról is beszél, hogyan kezeljük a gyűlöletet és a haragot.
Az Erőszaktevők, a Torkosok és a Fösvények után az ismert pszichiáter egy újabb „csoportot" emel ki az általa Dante poklába tartozóknak nevezettek közül. Ők a Haragosok. „Harag, gyűlölet, düh, megbántottál, megaláztál, kihasználtál, nem érdemeltem meg... amikor felhívják a figyelmünket a hibáinkra, a hiányosságainkra, egyből dühbe gurulunk, miért?" - teszi fel a kérdést a neves pszichiáter. Véleménye szerint ezek éppen olyan emberi folyamatok és dolgok, amelyeket sokkal fontosabb úgy megélnünk, hogy ilyenkor kezdjünk el gondolkodni azon, egy adott reakcióban, cselekedetben mennyi a MI felelősségünk. „Be kellene látunk, hogy azok, akik felhívják a figyelmünket a hibáinkra, nem feltétlenül akarnak nekünk rosszat" - magyarázza Csernus doktor, aki mindezt a november 7-én megjelenő könyvében részletesen is kifejti.
Orvosként régóta stigmatizált emberekkel dolgozom, olyanokkal, akik a saját poklukban fortyognak, és nem látják a kiutat. Vajon mit jelent a pokol? Mit jelent talpra állni és felnőttként élni? Nekem meggyőződésem, hogy amibe egy ember juttatta önmagát, abból ki is mászhat. De hogyan? Mi az út? Ezekről a folyamatokról, az első lépésekről szól ez a könyv, különös tekintettel a mai huszonéves fiatalokra, akiket divatos szóval Y generációnak is neveznek. Jó ideje érdekel már, hogy milyenek ők, milyen erők, kétségek munkálkodnak bennük, hiszen ők a jövőnk letéteményesei" - meséli az ismert pszichiáter a legújabb könyvéről.
Forrás : NL Café
"Mikor vette észre magán, hogy nem férfi?"- szegezte a kérdést egyik beszélgetőpartnerének Dr. Csernus Imre kedd esti előadásán a Hagymaházban. Az úriember önként vállalta, hogy nyílt diskurzus folytat a pszichiáterrel, telt nézőtér előtt. A pszichiáter szerint ugyanis önbizalmat csak azok a helyzetek adhatnak, amelyek ismeretlenek, újak, félünk tőlük, de sikerélményünk lesz a megoldásuk során. Ezt élhette át az eset folyamán az említett úr.
Csernus doktor nem először járt Makón, a korábbi években is volt már itt. Egyszer a régi mozi épületében is tartott előadást. Ilyenkor nem csak azokról az élményeiről beszél, amelyeket munkája során élt meg betegeivel, hanem valakit kiválaszt a tömegből és a vele folytatott beszélgetések közben világít rá olyan problémákra, amelyek a legtöbb ember életében előfordulhatnak. A párkapcsolati konfliktusok, a szülői szerepek, a gyávaság, a felnőtté válás témáira. Szabadszájú, hatásos előadást tartott két és fél órában. Sokszor sétált a lépcsőkön és adogatta át lazán a mikrofont valakinek.
Csernus Imre körül ilyenkor pezseg a levegő. Néha ördögi mosollyal, máskor halk kuncogással, vagy határozott arckifejezéssel nyugtázza a reakciókat. Összegzi, mire gondol, rámutat hogyan használja, fedezi fel azokat a dolgokat a beszélgetések során, amelyek alapján megállapításokat tesz. A doki megosztó karakter: általában valaki vagy szereti vagy utálja. Mindenesetre egy dolgot leszögezett: mindenki maga dönt arról, hogy ha magára ismer valamelyik helyzet kapcsán, és kimond dolgokat, azokon változtat-e vagy sem. "Vagy teszek valamiért, itt és most, vagy nem. Ez a mi felelősségünk, hogy bele merünk-e vágni valamibe, akár annak árán is, hogy tudjuk a kimenetele fájdalmas lehet."
Forrás: http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/erzelmi_kurvak_gyavasag_hazugsagok_-_dr_csernus_imre_oszinte_vallomasa/2351945/
